A FlowSagaról

Miért készítettem a FlowSagát

Amikor először használtam valaki más Flow-bővítményét, tíz teljes percig csak bámultam. Nem értettem. Nem mintha csúnya lett volna. Tényleg nem tudtam rájönni, mit csinál a dolog — a gombok nevét nem tudtam megfejteni, a sorrendnek nem volt értelme, és ha megnyomtam valamit, nem tudtam, mi történt.

Összeszorítottam a fogam, és egyszer végigmentem rajta. Egyetlen problémát sem oldott meg. Tudtam, mit akarok. A kép ott volt a fejemben. Csak nem tudtam kihozni belőle.

Ott ültem a képernyő előtt, és csalódottság szorította a mellkasom. Nem a szerszámra haragudtam — magamra. Abban a reményben fogtam bele, hogy egy eszköz jobbá tesz ebben. Úgy jöttem ki belőle, hogy butának éreztem magam.

Később rájöttem valamire. Nem én voltam a hibás.

Mielőtt bármiben jó lehetne, ott egy ajtó. Tudnia kell elolvasni, és használni akarni, mielőtt a gyakorlás egyáltalán elkezdődhetne.

Ha túl magasra teszi az ajtót, mindegy, mennyire tehetséges. Kint marad állva. Gyenge az angolom. Az a bővítmény csak angolul volt, ami nem az én nyelvem, és a felülete bonyolult volt; nem tudtam elolvasni. Ezért úgy döntöttem, megcsinálom a sajátomat. Olyat, amelyet én is el tudok olvasni, és Ön is. Annak a napnak köszönhetően készítettem el a FlowSagát.

Honnan ered a név: Sága, a történetek istennője

Az északi mitológiában van egy hely, amelynek neve Sökkvabekkr — „az elsüllyedt patak”. Hűs hullámok futnak át rajta, és sosem állnak meg. Odin minden nap odajár.

Egy nő várja. Két aranykupa. Isznak. Beszélgetnek. Minden áldott nap. Miről beszéltek? Senki sem jegyezte le.

Jóval később valaki könyvbe írta az északi isteneket. Van benne egy lista az istennőkről — tizenhat. Az első Odin felesége. A második ő: Sága. Róla a könyv egyetlen mondatot őrzött meg: Sökkvabekkrben lakik, és az egy nagy hely.

Hogy mit jelent a neve, azon a tudósok ma is vitatkoznak. Az egyik tábor szerint látni. A másik szerint — történet. Minden nap beszélt. Egyetlen mondata sem maradt fenn.

Az az ötlet, amelyet sosem valósítottak meg, sosem írtak le, olyan, mintha meg sem történt volna.

A Saga óészaki nyelven „történetet” jelent. A Flow az a Google Flow, amelyben videókat készít — és az a patak, ahol Sága lakik. Jelképünk egy hosszúhajó, mint a mítoszokban: vonja fel a vitorlát, és a szél Önnel van; amikor nincs rá szüksége, összehajlik, mint egy kendő a zsebben. A vitorlán lévő S a Saga.

Száztizenhárom borjú

Délután három óra, és már koromsötét van. Ez Izland, ezer évvel ezelőtt. Nincs király. Nincs udvar. Nincs város. Csak egy tűz, és körülötte emberek. Valaki mesélni kezd: családi viszály, per, gyilkosság.

Abban a században a történet, ha egyszer elmesélték, eltűnt. Ha a következő télen újra elmesélték, a részletek elcsúsztak; egy nemzedék múlva a mesélő meghalt, és a történetet vele együtt temették el.

Az izlandiak nem nyugodtak bele. Elhatározták, hogy leírják. De papír nem volt. Az íráshoz le kellett vágni egy borjút: megnyúzni, a bőrt vékonyra kaparni, megszárítani. Egy bőr, félbehajtva, mindössze két levelet adott. A középkori Izland legnagyobb kézirata, a Flateyjarbók: kétszázhuszonöt levél — száztizenhárom borjú.

Ezen a szigeten pedig egy fejőstehén nem gazdagság. Hanem az, hogy a gyerekei átvészelik-e a telet. Európa más részein, ugyanezekben a századokban, az ilyen drága írás a latinnak jutott: bibliáknak, szenteknek és királyi családfáknak. Az izlandiak a saját szavaikra, a saját népükre, a saját történeteikre költötték.

Nem azért, hogy legyen egy történetük. Hanem hogy az valóban létezzen.

Ne üssetek

A tizenharmadik század. Egy Snorri Sturluson nevű izlandi valami szörnyűt vesz észre: a fiatal költők már nem tudják olvasni a régi verseket. Egy évszázadokon át továbbadott mesterség készül eltörni az ő nemzedéke kezében.

Akár csak sóhajthatott volna egyet. A legtöbben ezt teszik. Ő nem ezt tette. Leült, és megírt egy könyvet. Nem költészetet. Kézikönyvet: mit jelent ez a szó, honnan ered ez a kép, hogyan kell használni. Azoknak, akik még írni akartak, de olvasni már nem tudták.

Amit épített, az egy ajtó volt. És alacsonyabbra tette.

1241-et írunk. Szeptember huszonharmadika. Éjszaka. Férfiak törnek be a házába. Utolsó szavai, mindössze három: Eigi skal höggva. Ne üssetek.

Nem éli túl. A könyv túléli. Szinte minden, amit a világ az északi mitológiáról tud, abból a könyvből származik. Az istennők listája is. A Ságáról szóló egyetlen sor is.

Mit csinál a FlowSaga

Most Önön a sor. Egy történet megalkotása ma már nem kerül egy borjúba. Gépeljen be néhány sort, és már ott is a kép, mozgásban.

Ám a nehéz rész sosem a gépelés volt. Hanem az, amikor van egy jó ötlete, de nincs módja tisztázni, nincs módja megtenni a következő lépést. És amikor végre elkészíti a videókat, megnyitja a Letöltések mappát, és a fájlnevek értelmetlen zagyvaságok — azt sem tudja, melyik melyik.

A FlowSaga alacsonyabbra teszi az ajtót, aztán elvégzi a kötést.

A legmagasabb ajtó a nyelv. Nem a nehéz felület. Egyszerűen nincsenek benne az eszközben az Ön szavai. A FlowSaga 91 felületi nyelven beszél. Ezer évvel ezelőtt Európa a latinnak tartotta fenn az írást; az izlandiak azokkal a szavakkal írták meg a saját történeteiket, amelyeket valóban beszéltek. Mi az izlandiak oldalán állunk.

A második ajtó az idő. Harminc másodperc — ez a mérce, amelyet tartok: nyissa meg, és harminc másodpercen belül tudnia kell, hogyan kezdjen hozzá. Aztán tucatnyi ötlet egyszerre, egyenként elkészítve, mindegyik az Ön által adott címmel, rendezetten az Ön által választott mappába mentve. Az a mappa lassan az Ön saját könyvévé válik.